Kedd délután már előre boldog voltam, hiszen akkor már csak egy szerda választott el engem kemény kilenc sulimentes naptól, és még az sem szeghette kedvem, hogy azt cserediákként töltöm Németországban, a kb. három szavas némettudásommal. Akkor még elhittem, hogy ez nagyon jó lesz nekem, mert hát addig sincs suli, meg tanulás, meg ilyenek.
Szerdán is boldogkodtam még ezokból kifolyólag, mígnem rájöttem, hogy az mind szép és jó, hogy csereprogram, de mégiscsak kilenc nap, és nem ártana elkezdeni pakolászni. Akkor találkoztam a pakolás első számú problémájával, miszerint pakolni valamibe kell...
Neki is láttam felkutatni valami bőröndféleséget, hogyha már ilyen este tíz körül eszembe jutott. Nehéz és fáradalmas kutatás után végül kettőt találtam. Egy picurka feketét, meg egy cuki, pink csillogósat, amiről épp hogy csak néhány mesefigura hiányzott a teljes összképhez.
Mivel már nagylánynak gondoltam magam, rögtön kiválasztottam a feketét, hiszen szerintem már kicsit kinőttem a disney hercegnős stílusú cuccokból. Úgy döntöttem, hogyha beledöglök is, bele fogok férni a feketébe. Mármint, jó esetben nem én, hanem a cuccaim, de végső esetben saját magam bepakolását sem tartottam rossz ötletnek, úgy még úgysem utaztam...
El is kezdtem a töltögetését, amikor is kb 5 perc alatt fullra teli lett. Pedig addig még csak a cserediákomnak és családjának szánt ajándékok voltak benne. Én igazán próbáltam kedvesen elmagyarázni neki, hogy ne csinálja ezt velem, meg hogy szükségem van rá, és hogy ne hagyjon cserben, nehogy egész csereprogram alatt mindenki Barbie-nak hívjon a kis cuki pink tatyóm miatt, de hajthatatlan volt. Úgy döntött, csatlakozik azoknak a tárgyaknak a csoportjához, akik nem szeretnek engem, és amit valószínűleg a harcias esernyőm alapított ellenem. Eme döntését úgy erősítette meg, hogy amikor megpróbáltam felemelni, fogta magát és szétesett. Kiesett a kereke, és még a fogója is letörött.
Megállapítottam, hogy egyel több lett az ellenem-szegülő tárgyakból, majd elkezdtem barátkozni a kis csilivili pink gyönyörűséggel. Kedvesen bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy mit szeretnék tőle, nehogy ő is besértődjön rám, mint a fekete. Vártam a válaszát, mit szól hozzá, közben körbejártam, megnéztem a kerekeit, hogy neki is kiesik-e.
Nem esett ki.
Ezek szerint elnyerhette a tetszését a fohászom, amit irányába intéztem, mert jól viselkedett. Miután kölcsönösen kompromisszumot kötöttünk, hogy én elviszem nyaralni, ha jól viselkedik, elkezdtem mindenfélét odahordani köré, hogy majd ha minden ott lesz, akkor elkezdek belepakolni. Ekkortájt már olyan hajnali kettő körül járt az idő... Hiába a kis csillogós barátnőm kedvessége, ezután sem telt zökkenőmentesen az este, vagyis immár inkább hajnal. Minden baj azzal kezdődött, amikor én a sokadik forduló után döbbenten megtorpantam, hiszen nem emlékeztem, hogy eddig is volt-e Himalája a szobám közepén, vagy csak úgy sunyin odanőtt, amikor nem figyeltem. Egy pillanatig arról is elgondolkoztam, hogy a fekete bőrönd projektje ez, és hogy így próbálja megnehezíteni a dolgom. De nem hagytam magam. Felvettem a képzeletbeli hegymászó cuccomat, és minden erőmmel azon voltam, hogy a hegység közepéről kimenekítsem legújabb pink barimat. Közben sokszor el is tévedtem, és többször gondoltam rá, hogy visszafordulok, és szerzek egy térképet a szobámról, hogy el tudjak igazodni a rumlihegységben...
Végülis kitartottam, és megmentettem a kis csillogóst. Együttes erővel harcoltunk a gyorsan felgyűrődött rumli-lánchegység ellen. Bár ellenfeleink számlálhatatlanul sokan voltak, és hatalmas túlerőben, de mi ketten az igaz ügyért harcolva győzedelmeskedtünk felettük.
A fontosabb csatáknál mindig van dátum, így fontos megemlíteni, hogy ez kb. három körül történt... Mi fáradtan összepacsiztunk, megünnepeltük a győzelmet, én még párszor körüljártam a szobám, hogy nem maradt-e ki valami fontos a csereprogramhoz, majd négy körül úgy ítéltem, hogy amit nem tettem be, azt már nem is érdemes, aztán fél öt körül lepihentem aludni, mert hát ötkor kell kelni, hogy elérjem a vonatot. Ez majdnem nem is sikerült, mivel a fél óra alvás egy picurkát kevésnek bizonyult nekem, pink harcostársam pedig még másnapos volt az esti győzelem utáni ünnepléstől. Végül rendben odaértünk a vonathoz, és kezdődhetett kettőnk véd és dacszövetsége, miszerint aki őt csúfolja, arra én haragszom meg, és nézek rá csúnyán, és aki velem próbál fura nyelven dumcsizni, vagy gonoszkodni, azon ő áll bosszút. Én tökéletesen meg voltam nyugodva, hogy ő meg fog védeni, mert bár nem olyan harcias mint egy esernyő, de tegnap este a fekete pici tesója megmutatta, hogy a bőröndöknek is van sok trükk a tarsolyában.
