Gyanútlanul vagdosom a dekorcuccokat (csak gondolatban akarom már inkább kivagdosni az ablakon ezt az extrémen uncsi feladatot), amikor hirtelen megölel valaki, aztán ezt mondja:
- Pankaóvónéni, majd én megcinálom azt az álajcot, mejt nehogy elvágd az ujjackádat!
Erre odagyűlik a többi drágaság is, majd rövid időn belül kiosztják egymás között a feladatokat, majd összevesznek rajta, én meg nagyon nevetek. Végül az egyik elmarja az ollót, ami épp csak kicsivel nagyobb, mint ő, hatalmasat nyög, kipottyan a kezéből az olló, összerogy, és csak picit liheg ettől a megerőltető cselekvéstől... Rám néz döbbenten.
-Te ezt elbíjod?- kérdezi, körülbelül olyan meglepődve, mint én szokok dogáknál meg felelésnél, amikor felébresztenek miattuk, majd csillogó szemmel, csodálva engem kinyögi:
- Fú, te nagyon ejősz vagy... Ha majd nagy leszek, én isz olyan ejősz akajok lenni...
Mondanom se kell, hogy ez, hogy elbírtam azt az ollót, megalapozta a tekintélyemet...
