Murpy kegyeltjeként már igen korán megtanultam (pontosan hajnali 11-kor, amikor pont ezért felkeltem), hogy a fokozott óvatosság nem minden esetben elegendő az életbenmaradáshoz. Történt ugyanis, hogy a messzi, távoli múltban tettem egy olyan kijelentést, amit azóta is keserűen bánok. Ha tudtam volna, hogy ennek ilyen következményei lesznek...
Ma reggel gyanúsan indultam útnak. Ebből következően volt tehát az utam a gyanútlan totális ellentéte, amikor a napom bearanyozá...akarom mondani besarazásaként minden előzmény nélkül sikerült mind az összes cipellőmnek kellemes cuppanás közepette beköltöznie egy pocsolya legmélyére. Na mindegy, majd szerzek nekik a besározódás ellen egy jó ügyvédet. Szóval amíg imígyen játszottam hamupipőkéset, hirtelenjében rá kellett döbbennem, hogy ez így ugyancsak nem járja, hogy mezítlábazzak egész nap, tehát vissza kellett indulnom változtatni a helyzeten.
Ekkor állt rajtam bosszút az irodalom.
Történt ugyanis, hogy kifejezetten morcosan rámharákolt egy holló. Imígyen kifejezve ellenérzését, hogy én az ivós-pocsolyáját összecipőztem. Szárnyra kapott, és folyamatos, torokköszörülésnek hangzó károgással közeledett felém. Vérszomjasan meglegyintette a hajam a szárnya végével, majd gondolt egyet, és vigyorogva belecsípett az arcomba. Végülis, mindig is meg akartam tanulni, hogyan kell az alapozót használni... Most majd lesz okom is rá.
Dolga végeztével keresett magának egy másik pocsolyát, és folytatta az ivást.
Bocsánat Poe. Légyszi ne üldözz engem azért, mert nem istenítettem a hollódat. Ígérem megjavulok.
Hallottatok már arról, milyen csodálatosan gyönyörű Poe Hollója? Ugyanitt tetanusz oltásról, veszettségről, cipőtisztításról és Murphy anyukájáról érdeklődnék
