Volt nekünk ilyen kötelezősített 50 óra közmelónk, amit még érettségi előtt kellett ledógozni, annak ellenére, hogy igazából sehol nincs se hely, se lehetőség ilyenekre. Éljen a jólszervezettség. No mindegy.
Lesz ami lesz- gondolám (nem, nem a vízijárműről van itt szó), s lett is. Kedvenc barátnőm volt ovijában tárt karokkal fogadtak minket, hiszen mindig elkel egy-két-három-négy-öt-hat (najó, befejezem... Ennyiből már rájöhettetek, hogy tudok számolni) segítő kéz, pláne, ha tiszta ingyér', csupán csak órákért megyünk. 

Nade. Íme a lényeg:

Elmentünk az oviba közmunkulni, minek következtében gyarapodtam néhány ennivaló babadumcsival, amiket muszáj volt leírnom, és most meg is mutizom nektek. 

Ülök az asztalnál, művelem a rám kiszabott farsangi dekorációgyártást, amikor a csoportszoba végéből megüti a fülemet (szerencsére nem bézbózütővel) egy, a denevérek hangtartományában játszódó, pici ovisok által elkövetett hangos szóváltás.

 - Menj innen, moszt én játszok Bajnival, mejt én vagyok asz okoszabb!
 - Nem iiiissz! Én vagyok! Én vagyok, mejt... Mejt... Mejt... Nekem asz apukám..
 - De nekem isz van apukám!- hallom a felháborodott rákontrázást.
 - Jó, de asz enyém okoszabb!
 - Nem iiisz
 - De, mejt máj ősz a hajaaa
 - De asz enyém okoszabb, mejt máj... Máj ninc isz haja!
 - Ajj.... - elgondolkozik, hiszen ezután az érv után már látja, hogy vesztésre áll, ennél erősebb érv nem is létezhet - De akkoj isz én akajok játszani a Bajnivaaaal.

Majd lassan legörbül a szája, fátyolosodik a szeme, és rövidesen szirénákat megszégyenítő módon bömböl. Eszerint mégis talált erősebb érvet. Ő nyert. 
Bajni pedig fogta magát, és inkább odajött hozzám rajzolni.