Még jó régen történt, hogy életemben nem sokadszorra nekiültem tanulni. Én ezt nem szoktam nagyon eltúlozni, mert így legalább mindig az újdonság varázsával hat rám, amikor picit belekezdek. Hiszen ha halálosan uncsi, az sokszor elég lelombozó... Este épp törit tanultam, mert kicsit rám ijesztett a tudat, hogy másnap három is lesz belőle, és ebből a duplaórán tz-t írunk.

Lehet, hogy kicsit gyakrabban kéne elővennem mindenféle tanulós dolgokat, mert este 11 után nekiülni 60-70, évszámokkal teletömött oldalnak, hát az kicsit hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor valaki önszántából nyúl bele a turmixgépbe. Legalábbis pár oldal átolvasása után én már biztosan azt a verziót választottam volna.

A szokásos módon kapcsoltam ki, és szundiztam be, amikor elkezdtem a törit, mint a suliban, amikor egy felettébb uncsi, és számomra érdektelen óra folyik. Először csak a fúmindjártbealszom féle ásítások akasztottak ki, majd amikor már több mint két órája figyeltem ugyanazt az oldalt szorosan lehunyt szemmel, kezdtem érezni, hogy ez így már nagyon nem lesz jó. Kicsit be is morcosodtam tőle, és már azon voltam, hogy fogjam az egész könyvet, és kivágjam a csukott ablakon, hogy azért mégse jöjjön be a hideg. De rájöttem, hogy amikor ilyenekről gondolkozom, az már nálam is agyhalál. Ezen változtatni akartam, így hát eldöntöttem, hogy valahogy felébredezek. Ezt a tervemet úgy akartam végrehajtani, hogy megyek, és belefejelek egy mosdónyi jéghideg vízbe.

Természetesen, mivel rólam van szó, ez kizárt volt, hogy ilyen egyszerűen sikerüljön. Én viszont ezt kihagytam a számításaimból, majd nagy optimistán nekiindultam.

Lámpát nem kapcsoltam, nehogy felébresszek valakit, minek következtében úgy indultam el, mint egy nagyon fáradt, pizsis zombi. Tántorogva, kezet előrenyújtva, és minden utamba kerülő dolgon átgázolva. Az előrelátóságomnak köszönhetően, kinyújtott kezemmel lesöpörtem egy polcot, amin épp a tesóm mindenféle lego gyűjteménye sorakozott, megnehezítve ezzel a tovább haladásomat. A Pankazombi ezek után néptáncot alapított, és még sziszegős, jajongós hangeffektekkel is kísérte magát, egészen addig, mígnem egy hangos bummm véget vetett ennek a gyökkettővel való haladásnak. A hang forrása egy várva várt találkozás volt az ajtó éle és a homlokom között. Átváltottam bikába, és fújtatva ráztam a fejem, majd folytattam küzdelmes utamat, az ébredéssel kecsegtető hideg víz felé. Csupán csak kismilliószor estem hasra odafelé menet, aztán, hogy a fürdőszobaajtó se maradjon ki a jóból, ő is karambolozott velem, csak nem a homlokommal, hanem a lábujjammal, minek következtében siratóasszonyokat megszégyenítő hangon jajongtam.

Végre megérkeztem. A mosdó előttem. Csavargatom a fogantyúját, hogy jöjjön már belőle víz... Sok és nehézkes próbálkozás után végre hörren egyet. Habár nem ez a megszokott hangja, legalább reagál valamit. Szörcsög, röfög, gurgulázik, és mindenféle leírhatatlanul ijesztő hangot ad ki, de víz az csak nem jön belőle. Az értelmességem látszik abból, hogy ezek után közelebb hajolok, hátha akkor megtudom, hogy mi lelte. Nem épp arra számítottam, amit végül kaptam. A csap nagy durranás közepette fogta magát, és rám robbant. Az egész fürdőszoba ezek után úgy nézett ki, mint egy úszómedence, épp csak az úszósapi hiányzott a fejemről a teljes összképhez. Ezek után kicsit úgy éreztem, mint akit akarata ellenére rángattak el egy ice bucket challange-re, és orvul leöntötték. Esetleg lehetett vizespólós verseny is...

Ezek után, ázott kis csokihiányosként a legteljesebb mértékben nem érdekelt, hogy felébresztem-e a többieket, kicsavartam a hajamból a Balatonmennyiségű vizet, végre felkapcsoltam a lámpát, és visszaplaccsogtam a szobámba, bár mielőtt célhoz értem volna, természetesen még hasraestem a nemrég szétszórt legotengerben, hiszen miért is ne?

Amikor végül biztonságban voltam az ágyikómban, akkor jött a neheze. Hiszen a töricucc nem ment sehova, megvárta amíg végzek a szerencsétlenkedéssel, hogy utána ő megmutassa, hogy mennyire semmiség, ha az ember lego-ban lépked, vagy épp csak rárobban egy csap. Az évszámokhoz képest az nutella.

Hajnali négyig tanulgattam, alig-alig felfogva bármit is, majd felkeltem ötkor, hogy beérjek a nulladik órámra, és elindulhasson a szuperséges töri tz-s napom.

A dogám végül első osztályúra sikeredett. Legalábbis, az a hatalmas egyes az alján reményeim alapján ezt jelenti...